Üdvözöljük a Balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskola honlapján!

Öko-napot tartottunk

A november 17-ei Ökonap során érzékenyítettük tanulóinkat a környezettudatos életmód irányába.

A felső tagozat diákjai reggel filmvetítéssel egybekötött előadást hallgattak, amelyet Somlai Szilárd a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársa tartott.

 A film és az előadás is hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozások megváltoztatták a történelmet. Kréta szigetén a Mínoszi civilizáció pusztulását okozták, míg a Római Birodalom terjeszkedését elősegítették.

Sajnos az emberiség eltávolodott a természettől ( nem közvetlenül él abból) és tevékenységeivel klímaváltozást okoz, amely gyorsan (már egy emberöltő alatt is) következményekkel jár.

 A bioszféra sérülékeny, összetett rendszer, amelynek állapota visszahat az emberiségre. A természet részei vagyunk, nem rajta kívül és pláne nem felette állunk!

 Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biokémikus írta:

  „ A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg és hogyan használja fel erőit saját hasznára.”

 Az öko-nap második felében „A tölgy az erdő szíve” c. filmet nézték meg a tanulók, amely feltárta számukra a természet szemmel nem látható csodáit is.

Ennek a természetfilmnek a középpontjában egy 1810-ben született tölgy áll. Fenséges megjelenése, barázdált kérge, jellegzetes levele és terebélyes lombkoronája miatt hazánkban is különleges helyet tölt be a túrázók szívében. Az emberek talán nem is sejtik, hogy ezek a fák hány állatnak jelentenek élőhelyet. Mókusok, madarak, bogarak, gyökereinél egerek és gombák húzzák meg magukat. Termése élelmet biztosít, avara fekvőhely az arra járó vaddisznóknak, sünöknek és rókáknak. Így válik az erdő legfőbb alakjává.

Röviden erről szólt a történet, amit iskolánk tanulói mozi látogatás keretében néztek meg. A fantasztikus felvételek, az elragadó állatszereplők rögtön utat találtak diákjaink szívébe. Mindenki csendben, izgatottan várta a váratlanabbnál váratlanabb jeleneteket és a fantasztikus technikai megoldásokat. A nem mindennapi látvány és a csodálatos zenei aláfestés katartikus élményekhez juttatta a gyerekeket. Rendhagyó módon nyertek bepillantást egy egész erdő életébe, hiszen egyetlen szó sem hangzott el a film alatt. A nyolcvan perc gyorsan elrepült.

A program a Balatonfüredi Erdőért Alapítvány és a szülők támogatásával valósult meg.

Valószínűleg sokáig beszédtéma marad diákjaink körében ez a különleges biológia óra.

Partnereink
Balatonfüred
Eötvös 100 emlékév
Örökös ökoiskola
Matehetsz
Balatonfüredi Tankerületi Központ
Határtalanul!
Határtalanul!
EFOP pályázatok
EFOP pályázatok
Bakonyerdő Zrt.
Balatinfüredi KSE
Balatoni Tükör
Nemzeti Audiovizuális Archívum
Iskolakerti alapozó program
Támogatók
Nők a Balatonért Egyesület
Vega Ház Kft. Iskolagyümölcs Program
Úszó Nemzet Program
Határtalanul
Magyar Kormány
Bethlen Alap
Petőfi 200
Nemzeti Kulturális Alap
Mini Pályázatok