Marci bácsi emlékére

 

Rácz Márton Béla 1979. november 5-én született Veszprémben. Eredeti végzettsége szerint agrármérnök volt, innen került át egy véletlennek köszönhetően a tanári pályára. Életútját legjobban a saját szavaiból ismerhetjük meg, amit nagyon részletesen összefoglalt tavaly elkészített portfóliójában, ami szakmai előmenetelét jelentette. Sikeresen teljesítette a Pedagógus II. fokozat követelményeit.

 

„2009 decemberében kezdődött. Előtte meg sem fordult a fejemben, hogy tanár legyek, azóta viszont el se tudnám képzelni, hogy másvalamivel foglalkozzam.

2003-ban, a gazdasági agrármérnöki szak keszthelyi elvégzése után lehetőségem nyílt az informatikai statisztikus és gazdasági tervező felsőfokú szakképzés egy év alatti elvégzésére, amivel éltem is. 2004 őszén egy ismerősöm révén kerültem egy építőipari céghez, művezetőként. Egy évig dolgoztam ott, közben egyik projektet követte a másik, és én mentem, ahova kellett ( Budapest, Győr, Pápa repülőtér, Magyarszecsőd, Beremend). 12 órás műszakban dolgoztunk, ha kellett, hétvégén, sőt éjszaka is.

Mindezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert ekkor léptem ki először abból a komfortzónából, amit a családom, és szűkebb környezetem jelentett, illetve olyan kitartással, fegyelemmel és munkabírással vértezett fel, aminek a mai napig hasznát veszem.

2006 áprilisától 2010-ig Tihanyban dolgoztam recepciósként, ahol – főleg nyáron – szintén megszokott volt a hétvégi, illetve több műszakos munka.

A Balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskolában hónapok óta beteg volt az informatikatanár, az ő helyére kerestek helyettest. Amikor rövid megbízatásom lejárt, az iskola vezetősége megengedte, hogy tanítás után heti két-három alkalommal informatika szakkört tartsak. Ez elég volt ahhoz, hogy „képben maradjak”, illetve tanítás iránti igényemet valamelyest kielégítse.

2010 októberében az illető kolléga váratlanul kérte áthelyezését, én pedig élve a kínálkozó lehetőséggel, átvettem az informatika tanítását. Szinte egyik napról a másikra kezem alá került csaknem 300 gyerek, harmadikostól nyolcadikosig.

Korábban, a tanév elején elvállaltam egy másik megbízatást is, a balatonfüredi Széchenyi Ferenc Kertészeti Szakközépiskola és Kollégiumban kezdtem informatikát tanítani. Szerződésem határozott időre, két évre szólt. Így tehát hamar a „mély vízben” találtam magam, egyik órában 9-10 éveseket kellett az informatika rejtelmeibe vezetnem, míg aznap másik órában az érettségizőket készítettem fel. Ez a változatosság folyamatos alkalmazkodást, kreativitást kívánt meg, illetve felkészültséget ahhoz, hogy a korosztályoknak megfelelő módszerek széles skálájának alkalmazásával eredményes és hatékony munkát tudjak elérni.

A fenti lehetőségek miatt vállaltam, hogy pedagógusi képesítést szerzek. Ekkor kezdhettem el tudatosan figyelni az egyes korosztályok eltérő oktatási-nevelési igényeit, és igyekeztem módszereimet, eszközeimet ezeknek megfelelően alkalmazni. Ez egyúttal lehetőséget adott arra is, hogy saját magamat jobban megismerjem, és tudatosítsam – az adott helyzetet akár utólag is kielemezve – a diákok, illetve saját viselkedésemnek, reakcióimnak körülményeit, okait, és következményeit. Egyrészt arra késztetett, hogy önkritikát gyakorolva szembesüljek azokkal a tulajdonságaimmal, személyiségjegyekkel, amik útjában állhatnak a tanítás-nevelés hatékonyságának, másrészt előtérbe hozzam azokat a jellemvonásokat, fejlesszem azon képességeket, amelyek saját magam és diákjaim hasznára válhatnak.

Az első tanári képzésemet a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán végeztem. A képzés szakmai része Mosonmagyaróváron, míg a pedagógiai része Sopronban zajlott. Mindeközben tanítottam a jelenlegi általános iskolámban, illetve a Balatonfüredi Szent Benedek Középiskola és Kollégiumban. Az ottani iskolavezetés láthatóan elégedett volt munkámmal, és kollégáimmal is kiváló kapcsolatom volt, hisz a kétéves szerződést meghosszabbították egy évvel, sőt utána is maradhattam volna. Azonban 2013-ban tanári végzettséget szereztem, és az Eötvös Loránd Általános Iskolában határozatlan idejű, teljes munkaidős állást ajánlottak fel, amit elfogadtam.

Az informatikatanári képzést a 2016/2017-es tanévben végeztem el. Úgy érzem, ez a képzés nemcsak szakmai, hanem pedagógiai szempontból is jelentős fejlődést eredményezett.”

Marci bácsi soraiból kitűnik az oktatás-nevelés iránti elhivatottsága és határtalan gyermekszeretete. Kollégái szavaival búcsúzunk tőle:

 

In memoriam Marci

Nehezen írom ezeket a sorokat, mert nem találom a szavakat.

Nekem te voltál az ELSŐ!

Hogy miben? Az Eötvös iskolával első személyes kapcsolat.

Te voltál az „ŐRZŐM” akkor, amikor mindenki más a sorsom (jövőm) felett szavazott, 2018. májusában. Beszélgettünk, de nem tudom, melyikünk érezte, érezhette magát jobban zavarban. Furcsa helyzet volt ez, az élet produkálta így.

Aztán idővel egyre jobban megismertelek. A csupaszív természetedet, nyugodt, higgadt vérmérsékletedet. Néha úgy éreztem, hogy te tulajdonképpen egy nagy gyerek vagy! Lazán, könnyedén vetted az akadályokat, és engem is erre „tanítottál”. Ebben édesapámra hasonlítasz, hasonlítottál. A fülemben csengenek a szavaid: „Miért jobb nekem, ha agyonstresszelem magam?” Ebben az értelemben bölcs voltál, bölcsebb még nálam is!

Esetenként dühös voltam rád, mert igazi kényelmes „férfi” voltál. Nem görcsölted túl a rendrakást sem J Ezt is megtanultam általad, hogy veled pontosan kellett fogalmaznom, mit szeretnék kérni, hogy az valóban az legyen, úgy legyen.

Ezzel a földi esendőségeiddel együtt is nagyon szerettem a hozzám hasonló „megszállottságodat”, elhivatottságodat. Sokszor már csak ketten voltunk „záróráig”, azaz késő délutánig, estig az iskolában. Mindig volt valami „ügyünk”, tennivalónk. Ötleteltünk, amiket rendre cselekedet követett. Mindezt végtelenül sok humorral és viccel fűszerezve!

Drága Marci!

Beleívódtál az emlékezetembe, nem felejtelek!

„Őrizem a szemed”, őrizem az emléked!

 

"Memento vivre. Memento mori. "

 

„Mert hát, légy bölcs, légy balga, pap,

Laikus, gazdag vagy szegény,

Fösvény, tékozló, kicsi, nagy,

Úr, paraszt, szép, rút, bűn s erény,

Bármily rangú földi szirén,

Csupa nyakék, dísz, kincs, sugár,

Hiába: e föld kerekén

Mindenkit elvisz a halál.”                 Francois Villon

Tremmer Bernadett

 

Marcira emlékezve:

Drága Marci! Cikáznak a fejemben a gondolatok, mégis nehéz szavakba önteni az érzéseimet. Mindazt, ami felfoghatatlan: hogy többet már nem leszel közöttünk. Az iskolában eltöltött közös évek alatt mindannyian a szívünkbe zártunk. Ahogy mások is mondták: TE VOLTÁL A MI MARCINK!

Detti azt írta, Rád már az angyalok vigyáznak. Igen. Ha felidézem az emlékeket Rólad, először egy Móricz Zsigmond idézet jut eszembe: most már "az angyalok között keltesz nevetést bizonyosan". Te voltál a mókamester, mindig próbáltál minket jobb kedvre deríteni a vicceiddel. Kifogyhatatlan voltál a poénokból, s hányszor nevettünk együtt a szünetekben. Benn voltál mindenféle bolondozásban, főleg a gyerekek kedvéért. Azt hiszem, még hosszú ideig sorolhatnám, miért szerettünk (szeretünk) valamennyien. HIÁNYOZNI FOGSZ!

Nyugodj békében! Szívünkben tovább élsz.

Hőbe Zoltánné

 

Drága Marci!

Furcsa, hogy most azon a levelezőlistán keresztül értesültünk a halálodról, amit Te hoztál létre.

Eszembe jutottak az együtt töltött percek. Inkább órák, ugyanis minden 2. évben Te segítettél az elsős bizonyítványokat kinyomtatni. Volt úgy, hogy a harmadik embernél elcsúszott a lista és kezdhettünk mindent elölről, persze csak a jegyzőkönyv kitöltése után. Engem már a sírás kerülgetett, de Te elővettél egy doboz csokit, röhögtünk egyet és nekiálltunk újra.

A portfóliómba Te szerkesztetted bele a képeket, mert én tök béna voltam hozzá.

Az online portfólióvédéshez Te próbáltad el velem ötször, hogy hogyan kell a PPT-t megosztani beszélgetés közben a bizottsággal. Rendben is ment minden.

Adventben én húztalak, én lettem az angyalkád. Alig bírtam olyan korán kelni, hogy megelőzzelek a suliban és titokban elhelyezzem a Neked szánt meglepetést. Nem gondoltam, hogy ez lesz az utolsó kedvességem Feléd.

Csengének segítettél az egyetemhez mindenféle informatikai dolgokban, ezért hálából festett Neked karácsonyra egy angyalt. Sokáig az asztalodon volt ez az angyal, azt mondtad, hogy nagyon tetszik és örülsz, hogy egy volt tanítványod készítette.

Most olyan furcsa jelentősége lett ennek az angyalnak. Detti azt írta, hogy már az angyalok vigyáznak Rád.

Illés Hajnalka

 

In memoriam Marci…

… mindig vidám volt és jókedvű, vicceivel sokszor megnevettetett bennünket. Ugyanakkor nem volt felületes, amiről a sok- sok beszélgetés tanúskodik, amit délutánonként folytattunk szűkebb körben. Hiányzik a jelenléte, optimizmusa, őszinte megnyilvánulásai, pozitív hozzáállása a dolgokhoz.

Jakab Géza Zsoltné

In memoriam Marci

„Végül majd
ott leszek egy halk szóban,
egy dalban, mit a szél sodor,
ott leszek egy véletlen pillanatban,
hol még őszinte az a mosoly”

Sok éve már, hogy együtt dolgoztunk, sok emléket őrzök Rólad. Legélesebben az utolsó találkozásunkat, halálod előtt egy héttel. Az őszinte mosolyodat, ahogy örültél az én örömömnek. (Segítettél, aztán főztél nekem egy kávét. Beszélgettünk még egy kicsit, majd elköszöntem. Nem gondoltam, hogy utoljára….) Ezt az emléket szeretném megőrizni, ha rád gondolok Marci.

Kovácsné Gáspár Magdolna

 

Marci!

Nem hiszem el! Ezt a képet nézem percek óta és csak folynak a könnyeim.

Szeretett Marcink sose feledünk. Minden nap mosolyt csaltál az arcunkra, de volt, hogy néha bosszúságot okoztál, sebaj így szerettünk.

Egy a biztos, csupa szív voltál, ha egy kávét szerettem volna készítettél, ha nőnap, szülinap, névnap volt mindig csokival kedveskedtél.

A bálon minden ajándékot megnyertél a tombolán és mi veled együtt örültünk, nevettünk, tőled nem sajnáltuk. Nyáron a borfesztiválon jégkását kaptam tőled csak mert imádom és épp nem volt más vendéged és persze ingyen, mert nem sajnáltad senkitől. Karácsonykor igazi Angyalka voltál mindenkinek. Jönnek az emlékek és sorolhatnám még őket. Nyugodj békében!

Makkos Eszter

marci1.jpg

 

Drága Marci!

 

A zongora az ének teremben...

Ott ültél a zongora előtt és játszottál a gyerekeknek, akik rám vártak, március 5-én pénteken délelőtt. Ekkor láttalak utoljára...

Ezen a napon is azt tetted, amit mindig is szerettél tenni: a gyerekek között lenni, felvidítani őket, vigyázni rájuk, elsütni egy-két poént a kárukra, megmutatni nekik, hogy Te a zenében is jó vagy!

Mert tényleg jó voltál!!!

Emlékszel mennyit ültünk együtt az infóteremben amikor egy-egy dalhoz zenei alapot kerestünk, vagy dalokat transzponálgattunk, zenéket vágtunk meg, stb, stb. Mindig megkérhettelek, hogy : Marci, segíts légyszi!!!

És Te segítettél!!!

A közös énekléseinkre emlékszel? Az egyik iskolai karácsonyi műsorban a kiskórussal és velem együtt énekelted a Ha elmúlik karácsony című Neoton nótát, és a kettőnk duettjénél akkora tapsot kaptunk, hogy nem is hallottam az alapot, csak idegesen vezényeltem a gyerekeknek, mert nem tudtam hol járunk?!

Nagy sikerünk volt!!!

Szerettél énekelni!

Nagyon büszkék voltunk Rád, amikor Te alakítottad az egyik zeneiskolai  produkcióban, a Háry János daljátékban Marci bácsit!

Sokoldalú voltál! Énekeltél, vívtál, vidáman és lelkesen táboroztál a gyerekekkel, ez számodra sohasem volt teher!

A 40. születésnapodon én rendeztem Neked egy kis meglepi bulit a tanáriban.

Amikor beléptél, elindítottam a kedvenc számodat:

 

Forever Young.... https://www.youtube.com/watch?v=t1TcDHrkQYg

Most már mindig ez maradsz nekem, ez maradsz nekünk: örökké fiatal!

Isten Veled!

Kecskeméti István Gáborné

marci2.jpg

 

Marci!

Gyötrődök, mert nem találom a szavakat!

Olyan természetes, hogy találkozunk a suliban, és röhögünk valami hülyeségen, és ez nincs többé! Annyi mindent szerettél ebben az életben, de a zene az élen járt, így hát én zenével búcsúzom DRÁGA MARCI!

Legyen könnyű az utad!

https://www.youtube.com/watch?v=ax6ketdjBd8

Erdélyi Tamás

 

 

Marci bácsi 41 évet élt.

marci3.jpg

1979-2021

 

marci4.jpg